Az amerikai sörfogyasztás az 1850-es évekig nagyrészt brit importra hagyatkozott. Sajnos az új világban ekkor nem voltak még elérhetők megfelelő kalászosak a sörgyártáshoz. Ahogyan a brit szigeteken is, ekkoriban főleg a sötét színű, erős sörök domináltak.
A sörfogyasztás nem volt általánosan elterjedt, hiszen a szállítás nagyon megdrágította a sört. Az amerikai sörgyártás fellendülése az 1850-es évekre tehető, amikor német telepesek érkeztek az Új világba. Ők megpróbálták újra alkotni a német lagereket. Itt már nem kötötte a kezüket a Rheinheitsgebot, ezért szabadon kísérletezhettek. Több kísérlet után, végül a helybe elérhető hat soros árpára és némi kukoricára esett a választás.
Amerikában nem voltak elérhetők, az akkoriban divatos Saaz és Tettnanger komlók, így ezeket helyi fajtákkal helyettesítették, ami gyakran sokkal keserűbbé tette a sört. Ez a keserűség azonban a 20.században konszolidálódott. Nagy változás az amerikai Szesztilalom idején következett be, az amerikai sörfőzdék nagy része tönkre ment, a nagyobbak, pl.: a Coors, kerámiagyártásra, Anheuser-Busch üdítő, jégkrém és alkoholmentes sörök gyártására állt át. Az alkohol tilalom után a második világháború adott egy újabb lökést az amerikai lager stílusnak.
Gyakran a sörfőzdék nem tudtak megfelelő mennyiségű árpát és kukoricát beszerezni, ezeket a háborúban álló országok ellátására használták. Ekkora került a sörbe 20-30%-ban rizs. Végül annyira megtetszett az így kapott szárazabb sör a közönségnek, hogy a rizst azóta is használják az amerikai lagerekben. A 20.század folyamán kialakultak altípusok, mint a Light Lager, Lager, Cream Ale is. Mindhárom típusról elmondható, hogy arany színű, könnyen iható sör, ahol a malátázatlan összetevők aránya maximum 40%.
Alapesetben a receptcsomagjaink nem tartalmaznak vízkezelőszereket, hacsak ez nincs külön feltűntetve a leírásban. Ha szükséged van vízkezelőszerre, ezeket ITT kedvezménnyel megvásárolhatod.
Maláta:
3.3 kg Viking Pilsner maláta
Komló(+forralási idő):
5g Crystal komló - 60perc
20g Crystal komló - 30perc
25g Crystal komló - 5perc
Élesztő:
1 db Yeastflow Californithologist
A teljes receptet ITT találod
A receptcsomagból kb. 21 liter sört tudsz készíteni.